Keresés

Öt éve szervezünk „Big Day” elnevezéssel állásbörzéket, kizárólag az IBS hallgatói számára. A rendezvényekre minden év április második felében kerül sor, s már a kezdetkor komoly érdeklődés volt a vállalatok részéről. Évről-évre gyarapodik azoknak a cégeknek a száma, amelyek szívesen jönnek hozzánk, s bemutatkozó prezentációkat, olykor első körös interjúkat tartanak. Ezek a vállalatok már kedvező tapasztalatokkal rendelkeznek végzőseink képességeit, készségeit, ezen belül is kiemelkedő nyelvtudásukat illetően, így leendő munkatársaikat szívesen választják diplomásaink közül. A kiállító cégek felsorolásából látható, hogy igen jó nevű, vonzó karrierlehetőségeket kínáló munkáltatók várják diákjainkat.

BIG DAY 2010
BIG DAY 2010

 .

BIG DAY 2009
BIG DAY 2009

 .