20 éves az IBS - Proud to be IBS
A húsz év egy oktatási intézmény esetében általában nem nagy idő. Ha azonban az első magyar magánfőiskola tudhat maga mögött 20 eredményes évet, akkor már lehet sikerről beszélni.
Az Oxford Brookes University partnereként 1991-ben nyitottuk meg kapuinkat olyan fiatalok előtt, akik angol nyelven üzleti tanulmányokat kívántak folytatni. Az iskola alapítói hosszú távra terveztek, így a Kelenföldi pályaudvar szomszédságában lévő irodaház néhány termében – lényegében „albérletben” – folyó tevékenységet 1996-ban Buda egyik legszebb kerületébe, a II. kerületbe helyezték át. A teljesen felújított, átalakított, és igényesen felszerelt Tárogató úti épület – közvetlen szomszédságában a Diákszállóval – tökéletes hely a tanulásra, és sportlétesítményeivel, kertjével a kikapcsolódásra is.
1997-ben a sikeres intézményi akkreditációt követően az IBS államilag elismert magánfőiskola lett, s egyben jogosulttá vált az angol diploma mellett magyar főiskolai (ma BA, azaz alapképzési) oklevél kiadására.
Az intézmény folyamatos és tudatos fejlesztésének köszönhetően a kezdetben meglévő egyetlen szak (BA in Business Studies) mellett ma már négy további Bachelor és négy Masters szakon folyik az intézményben képzés.
Az első diplomákat 1995-ben adtuk ki, 2011-ben végzettjeink száma már meghaladta a 3300 főt.
Diplomásaink a világ szinte összes országában megtalálhatók, semmihez nem hasonlítható kapcsolati tőkét jelentve ezzel egymásnak. Hogy ez a tőke folyamatosan rendelkezésre álljon, az IBS kiemelt fontosságúnak tekinti Öregdiák szervezetét, az Alumni-t, aminek keretében kéthavonta tartunk Alumni Esteket. Büszkék vagyunk arra, hogy minden harmadik volt hallgatónk Alumni tag, ami a folyamatosan növekvő, mára közel 50 %-ot kitevő külföldi hallgatói létszámot tekintve komoly eredmény.
20. születésnapunk virtuális tortáján a következő „gyertyák” állnak:
- 1991: az Oxford Brookes University-vel együttműködési megállapodás megkötése
- 1991: ’BA in Business Studies’ szak indítása
- 1997: International Advertising Association-nal együttműködési megállapodás megkötése
- 1997: Magyar Akkreditációs Bizottság akkreditációja
- 2000: ’BA in Finance and Accounting’ / ’Pénzügy és számvitel’ szak indítása
- 2003: Felnőttképzési Akkreditáló Testület akkreditációja
- 2004: ’BA in International Business Relation’ / ’Nemzetközi üzleti kapcsolatok’ szak indítása
- 2004: ’MSc in International Business’ / ’Nemzetközi gazdálkodás’ mesterképzés indítása
- 2006: ’MSc in Financial Management’ / ’Pénzügyi menedzsment’ mesterképzés indítása
- 2006: ’MSc in Human Resource Management’ / ’Emberi erőforrás menedzsment’ mesterképzés indítása
- 2007: ’BA in Travel and Tourism Management’ / ’Turizmusmenedzsment’ szak indítása
- 2007: ’BA in Arts Management’ / ’Művészetmenedzsment szak’ indítása
- 2007: Londoni Kereskedelmi és Iparkamara Vizsgáztatói Testülete, (LCCI) nyelvvizsgahellyé válás
- 2008: ’MSc in Marketing Management’ / ’Marketingmenedzsment’ mesterképzés
- 2009, 2010, 2011: a párizsi székhelyű Eduniversal – üzleti iskolák rangsora, „3 pálma” díj
- 2010: European Council for Business Education (Üzleti Képzések Európai Tanácsa) akkreditációja
- 2010: British Accreditation Council (Brit Akkreditációs Tanács) akkreditációja
- 2010, 2011: Superbrands cím elnyerése
- 2011: a Bécsi Campus megalapítása
- 2011: az amerikai ACBSP akkreditációja

